Cikkek

2021.07.26 17:05

Grillezni bármikor lehet, mégis a nyár ehhez az időtöltéshez a legalkalmasabb, hiszen a kellemes időben sokáig kint lehetünk a szabadban és egy-egy pohár bor mellett így még ízletesebbnek hat az elkészített étel. Mi szükséges a grillezéshez, milyen új eszközök, módszerek vannak a hagyományosak mellett? Cikkünk áttekinti a grillezés témáját és megfelelő útmutatást kíván nyújtani az érdeklődőknek.

2021.07.19 16:22

A nyári nagy meleg a cserepes és kerti növények számára is megpróbáltatást jelent még a napi vagy akár napi kétszeri öntözés mellett is. Így nagy fejfájást tud okozni a nyaralásunk alatt a növények vízutánpótlása, ha esetleg senkit sem tudunk megkérni átmeneti gondozásukra. Cikkünk összegyűjtötte a lehetőségeket, melyeket alkalmazva biztosítani tudjuk növényeink számára a megfelelő vízmennyiséget akkor is ha éppen nem tartózkodunk otthon.

2021.07.12 15:55

A kertészkedés, ha örömünket leljük benne az egyik legkellemesebb időtöltés. Kiváltképp, ha vannak sikerélményeink és valóban sikerül azokat a zöldségeket, fűszereket, gyümölcsöket termeszteni melyeket elképzeltünk. Nagy bosszúságot okozhatnak számunkra a kártevők, melyek megdézsmálják vagy elpusztítják a veteményesünk. Ezek a kártevők sajnos a legtöbb kertben megtalálhatók. Cikkünk bemutatja a kertünkben leggyakrabban előforduló kártevőket. Lesz szó a megelőzésről és arról is, hogy mit tehetünk ha már észleltük egy-egy kártevőnek a jelenlétét.

2021.07.05 06:33

A dekopírfrész egy olyan sokoldalú eszköz, mely nem hiányozhat egy hobby barkácsoló vagy profi asztalos mhelyébl sem. A hagyományos frész kiváltására és az íves vágások tökéletes kivitelezéséhez elengedhetetlen. Habár egyszerszerkezetrl van szó, mégis úgy gondoljuk, hogy néhány tippet és trükköt megosztunk Önnel a használatával kapcsolatosan.

2021.06.28 07:33

A sövények több funkciót is be tudnak tölteni, így nagyon hasznos a meglétük a kertben és a ház körül. Segítségükkel természetes kerítést és térválasztót tudunk kialakítani és egy üde zöld pontja lehet kertünknek. Viszonylag gyorsan nőnek és tetszésünk szerint formálhatjuk egy sövényvágó segítségével. Ahhoz, hogy tökéletes legyen a látványa, elengedhetetlen a szakszerű gondozása. Cikkünkben megtalálja a legfontosabb tudnivalókat, melyeket ha betart szép, sűrű és egészséges sövénye lehet egész évben.

2021.06.21 07:24

A sarokcsiszolók nagyon sokoldalú gépek és a ház körüli munkák sokaságát elvégezhetjük a segítségükkel, legyen az fém, kő, beton vagy akár kerámia vágása is. Több különböző típus elérhető a barkácsáruházak kínálatában és cikkünk a felhasználás módját figyelembe véve a megfelelő eszköz kiválasztásához nyújt segítséget.

2021.06.14 21:04

Ki ne szeretne gyönyörű fűszerkertet ahonnan kedvére szedhet friss fűszernövényeket és ízesítheti vele ételeit, italait? Kezdő kertészeknek is megugorható feladat, hiszen a fűszernövények nem igényelnek vállalhatatlanul sok törődést és hamar sikerélményt is okozhatnak, hiszen nagyon gyorsan nőnek. Cikkünk összefoglalja a legszükségesebb tudnivalókat, hogy Ön is büszke fűszerkert tulajdonos lehessen.

2021.06.07 16:47

A locsolásnak/öntözésnek is vannak olyan kimondott és kimondatlan szabályai melyeket érdemes betartanunk akkor, ha gyönyörű zöld gyepet vagy bőtermő veteményest, gyümölcsöst szeretnénk. Ne bízzuk a vízmennyiséget az időjárásra, hanem tegyünk azért, hogy nyáron is a tikkasztó melegben elegendő nedvességet és tápanyagot kapjanak növényeink. Cikkünk összegyűjti a legfontosabb tanácsokat, tudnivalókat hogyan, mikor és mennyit érdemes locsolni.

2021.05.24 08:00

Talán senkinek se kell részletezni, hogy miért fontos egy sima betonfelület, illetve ez hatványozottan igaz, ha beltérben készítünk betonfelületet pl. járólap alá. Hogyan érhetjük el a tükörsima beton felületet? Cikkünk a kezdő betonozóknak próbál segítséget nyújtani és a gépi és kézi betonsimítók bemutatását kísérli meg.

2021.05.17 08:00

Kevés szó esik a mechanikus vagy más néven suhanó fűnyírókról, pedig nagyon praktikus szerkezetek. A fűnyíráshoz nem szükséges se benzin se áram, teljesen környezetbarát módon tudja vele vágni a gyepét. Cikkünk bemutatja a kézi hajtású fűnyírók legfőbb tulajdonságait a tökéletességre és az ökológiai lábnyom csökkentésére törekvők számára.

2021.05.10 08:00

Akinek van kertje az tudja, nagyon nehéz a gyomokat kiirtani és nagyon sok munka szükséges egy gyommentes kert fenntartásához. Cikkünk a teljesség igénye nélkül bemutatjuk a legnépszerűbb módszereket és adunk pár tippet a vegyszermentes gyomirtáshoz is.

2021.05.03 08:00

A pneumatikus vagy más néven levegő meghajtású barkácsgépeknek számos előnyük van. Ma már szinte mindegyik gép megtalálható pneumatikus kivitelben is. Azon kívül, hogy az elektronika hiánya miatt minimális a meghibásodásuknak a lehetősége, az áruk is igen kedvező. Cikkünk a pneumatikus gépek főbb tulajdonságait mutatja be és kitérünk a használatukhoz szükséges rendszer kiépítésére is.

2021.04.26 08:00

A fehérgyarmati magyar cég az 1994-es megalakulása óta folyamatosan fejlődik. Mára a minőségi szivattyúk egyik legnagyobb gyártójává nőtte ki magát itthon. Korszerű anyaghasználat és a jó minőségű motorok jellemzik a termékeiket melyek nagy teljesítményt és hosszú élettartamot produkálnak. Cikkünk az Elpumps szivattyúit ismerteti, hogy Ön is ki tudja választani az otthona vagy kertje számára legalkalmasabb készüléket.

2021.04.19 08:00

A Gardena combisystem termékei bármilyen ház körüli munkára és kerti feladathoz alkalmasak. A legnagyobb előnyük a kombinálhatóságuk, így szinte bármelyik nyél alkalmazható bármelyik fejhez. Ennek köszönhetően nem csak helyet takarítunk meg a szerszámok tárolásával, de gazdaságos megoldás is mindamellett, hogy biztosítja számunkra a megszokott Gardena minőséget. Cikkünk betekintést nyújt a combisystem szerszámok világába és bemutatja a kombinálhatóságukban rejlő lehetőségeket.

2021.04.12 09:09

Szeretne gondozott kertet, de nem akar hetente füvet vágni? Már erre is van megoldás! A robotfűnyírók minimális karbantartás mellet Ön helyett végzik el a fűnyírást, így nincs más dolga, csak gyönyörködni a frissen vágott gyepben. Cikkünk bemutatja az AL-KO gyártó kiváló minőségű robotfűnyíróit, melyeket a hatékonyságuk mellett az elérhető árak is jellemeznek.

Erős és egészséges gyepet szeretne, de a szomszéd kertje mindig zöldebb? Van rá megoldás! A megfelelő fűmag kiválasztásával és kellő odafigyeléssel az Ön füve is gyönyörű lehet! Olvassa el cikkünk, és tudja meg melyik típus felel meg az igényeinek és mi szükséges a gondozásához.

Minden gyepnek egy évben két alkalommal szüksége van gyepszellőztetésre ahhoz, hogy ismételten levegőhöz jusson és gyönyörű egészséges zöld gyepfelületet kaphassunk. Az AL-KO gyártó a gyepszellőztetés terén is hozza a tőle megszokott minőséget.

A szórókocsik nagyon hasznos kisegítői lehetnek kertünk ápolásának egész évben. Különböző szemcseméretű anyagokkal használható, így ha műtrágyázni szeretnénk, ha gyepünket akarjuk felülszórni fűmaggal vagy éppen a téli időszakban jegesedés elleni szórásban is segítségünkre lehet. Ismerje meg cikkünk segítségével a szórókocsik sokoldalúságát és alkalmazhatóságát.

A tavasz beköszönte sokunknál a kerti munkák kezdetét is jelenti. A megfelelő fűnyíró kiválasztása nem egyszerű feladat. Számos típus, fajta és különböző tulajdonságokkal rendelkező darabok megtalálhatóak a kínálatban. Egy rosszul, nem az igényeinkhez igazodó típus kiválasztása igencsak megnehezítheti a fűnyírásunkat. Cikkünk az önjáró fűnyírókat előnyeit mutatja be, hogy Ön is örömét lelje a fűnyírásban.

2021.03.01 07:46

A tavasz közeledtével egyre inkább aktuális téma kertünk gondozása. Ha olyan eszközt szeretne használni, mely minimális karbantartást igényel, környezetkímélő, könnyű és mobilis, akkor válasszon az akkumulátoros kerti gépek közül. Cikkünk az akkumulátoros típusok tulajdonságait tekinti át, és ad pár tippet a töltésükhöz és a tárolásukhoz.

2021.02.22 10:00

Építkezést vagy felújítást tervez és gondolkodik egy betonkeverő beszerzésén? Az ilyen típusú munkálatok során elengedhetetlen munkaeszköz. Az alapozáson keresztül a falazáson át egészen a habarcs előkészítéséig segítségünkre lehet. Cikkünkből megtudhatja, hogy milyen paraméterek alapján válassza ki saját betonkeverőjét és pontosan hogyan használja ezt az eszközt.

Önnek milyen típusú akkumulátorral felszerelt barkácsgépe van? Tudja, hogy hogyan érdemes tölteni a maximális élettartam elérése érdekében? Ha nincs tisztában az akkumulátor típusokkal és jellemzőikkel olvassa el cikkünk és töltse Ön is a megfelelő módon barkácsgépe akkumulátorát.

A sarokcsiszoló vagy köznyelven „flex”, a barkácsolók egyik leggyakrabban használt eszköze. Népszerűségét a sokrétű felhasználásának köszönheti, hiszen szinte mindenféle anyagot el tudunk vágni a segítségével, legyen az fém, fa vagy akár beton. A különböző anyagok vágásához rengeteg típusú korong használható, de Ön vajon tudja azt, hogy mi alapján válassza ki a megfelelőt? Cikkünk egy kis útmutatást kíván nyújtani azoknak, akik a sarokcsiszoló korongok bőséges kínálatában elvesztek, valamint pár praktikus tanácsot is szeretnénk adni a vágótárcsák cseréjének végrehajtásához.

Mire használjuk a biteket? Honnan tudjuk, hogy melyik csavarhoz melyik fajta fejet vegyük elő? Egyáltalán mi értelme a bitfejeken levő betűknek és számoknak? Ezekre és még sok más kérdésre kínálunk válaszokat jelenlegi cikkünk által. Ha Ön se tud túl sokat a bitfejekről, de szeretné szakszerűen használni a bitkészletét, olvassa el cikkünk és kezdjen neki a munkának!

2021.01.25 10:00

A seprgépeket ipari környezetben és a ház körül is nagyon széleskören tudjuk alkalmazni. Ideális csarnokok, udvarok, járdák, térkövek, utak tisztítására. Olvassa el új cikkünk, és tudjon meg Ön is mindent a seprgépek típusairól és alkalmazási módjairól.

2021.01.18 10:00

A lézeres távolságmérő műszerek nagyon hasznosak egy építkezésnél, felújításnál, átalakításnál vagy akár mezőgazdasági, erdei munkák során, hiszen pillanatok alatt nagyon pontos adatokat tudunk kapni a segítségével. Jelenlegi cikkünk a lézeres távolságmérők használatával és a megfelelő eszköz kiválasztásával foglalkozik.

2021.01.11 10:00

A havas idbeköszöntével a hóeltakarítással is úgy érezzük fontos foglalkozni és aktuális cikkünkben összefoglaltuk a hóeltakarítással kapcsolatos elírásokat, kötelezettségeket és a munkavégzéshez ajánlunk pár praktikus eszközt is.

2021.01.04 10:00

A homokfúvással könnyedén megtisztíthatjuk a különböző felületeket vagy elöregedett szerszámainkat a rozsdától, a festékrétegektől vagy egyéb szennyeződésektől. Nagy felülettisztaság érhető el akár a kézi homokszóró használatával is, csupán egy kompresszort szükséges a segítségül hívnunk. Cikkünk bemutatja a homokfúvás technikáját és alkalmazási lehetőségeit a ház körül.

2020.12.28 10:00

A gérvágás, vagyis a megfelelő szögben vágás elengedhetetlen, ha díszléceket, szegőléceket szeretnénk igényesen készíteni vagy ha pl. valaminek keretet szükséges csinálnunk. A kisebb-nagyobb bútordarabok elkészítésénél is fontos, hogy pontosan a megfelelő szögben illeszkedjenek a darabok. A szögeket többféle eszközzel is el tudjuk készíteni, jelenlegi cikkünk áttekinti a három legnépszerűbb gérvágásra használt típust és bemutatja a jellemzőiket.

 

2020.12.21 10:00

Ha precízen szeretnénk furatokat készíteni fémbe, fába vagy más anyagba nagy segítőnk lehet egy oszlopos vagy egy állványos fúró. Jelenlegi cikkünk e két típus bemutatásával és összehasonlításával foglalkozik. Tudjon meg többet ezen fúrókról és válassza ki az Ön számára legoptimálisabb típust!

2020.12.14 09:00

Sok háztartásban a különböző fűtési típusok mellett a klasszikus fatüzelés is megtalálható, legyen az kandalló, kályha, cserépkályha. Ezen tűzterek tisztítása sok bosszúságot okozhat, a keletkezett hamut szeretnénk a legtisztább módszerrel eltávolítani. Erre a problémára kínál megoldást a hamuporszívó vagy más néven kandallóporszívó. Jelenlegi cikkünkben bemutatásra kerülnek ezen termékek. Tudjon meg Ön is többet a hamuporszívók típusairól és a használatáról!

A mostani helyzetben egyre fontosabb a fertőtlenítés, és a közösségi helyszínek folyamatos tisztán tartása. Erre kínál megoldást a Master fertőtlenítő permetező terméke, mely a zárt terekben található vírusokkal és baktériumokkal szemben hatékonyan lép fel. Cikkünk bemutatja az SF3 termék jellemzőit, használatát és alkalmazási területeit.

2020.11.23 10:00

Az ütvecsavarozók hatalmas nyomatékkal húznak meg és oldanak ki csavarokat. Használatuk elengedhetetlen ott, ahol csavarokkal is dolgoznak, így szinte mindenhol használják ezt az eszközt. Jelenlegi cikkünk bemutatja ezen eszközt, a működési elvét és a használatát.

2020.11.16 10:45

A védőöltözet fontossága elengedhetetlen, ha valaki balesetveszélyes munkafolyamatot végez. Rengeteg, a célnak megfelelő, kényelmes, praktikus és a különböző munkákhoz alkalmazkodó védőöltözet közül tudunk válogatni. Cikkünk a leghasznosabb védőöltözet típusokat és egyéb munkavédelmi eszközöket gyűjtötte össze, és mutatja be.

2020.11.02 10:00

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az emberek átlagosan napi 21,5 órát töltenek beltérben. Ennek okán érdemes gondoskodni a tiszta levegőről, hiszen a zárt térben akár százszor szennyezettebb lehet mint kültéren. Építkezések, felújítások, csiszoló berendezések használata közben elengedhetetlen, hiszen a nagy mennyiségű por belélegzése hosszú távon káros lehet az emberi szervezetre és visszafordíthatatlan szövődményekhez vezethet. Valamint a világjárvány során a fertőtlenítés is nagyon fontos, főleg olyan helyszíneken, ahol sok ember megfordul. Cikkünk bemutatja a légtisztító berendezések használatának előnyeit és működési elvüket.

2020.11.09 10:00

A hideg napok már beköszöntöttek, azon helységeink melyek nem rendelkeznek alapfűtéssel ilyenkor már tartós tartózkodásra nem alkalmasak. Mi mégis szeretnénk tovább folytatni a munkát a garázsban, műhelyben, csűrben vagy esetleg egy nagyobb csarnokban? Nem lehetetlen, csupán a számunkra megfelelő kiegészítő fűtésre alkalmazható berendezésre lesz szükségünk. Jelenlegi cikkünk bemutatja, hogy milyen fűtőberendezéssel érdemes ezen helyiségekben temperálni a levegőt, és ezáltal növelni a komfortérzetünket.

2020.10.26 10:00

A szögbelövők nagyon hasznos és sokrétű szerszámgépek, rengeteg időt és energiát spórolhatunk meg az alkalmazásukkal. A megfelelő típus kiválasztása előtt mindenképpen meg kell vizsgálunk, hogy milyen jellegű munkához szeretnénk használni és ez alapján kiválasztani a legalkalmasabb darabot. Cikkünk a különböző munkákhoz viszonyítva mutatja be a megfelelő eszközt.

Az aggregátorok alkalmazása olyan helyekre ajánlott, ahol energiaellátás szükséges, de kiépítve villamos hálózat vagy pedig olyan berendezéseket használunk, melyekhez elengedhetetlen a folyamatos áramellátás, és hálózati hiba vagy áramszünet esetén se állhatnak le. Többféle típusú aggregátor elérhető a piacon, cikkünk segít a kiigazodásban, hogy megtalálja a céljának megfelelő típust.

2020.10.12 10:00

Rengeteg háztartásban szükség van láncfűrészre, hiszen sokoldalú és rendkívül hasznos eszköz. A hagyományos láncfűrészek alkalmasak kisebb/nagyobb fák kivágására, gallyazásra, rönkök és tűzifa felaprítására. Új láncfűrész vásárlása előtt a legfontosabb eldönteni, hogy hol és mire fogjuk használni az eszközt, ezért cikkünk segítséget nyújt a megfelelő típus kiválasztásához.

2020.10.05 10:00

A zöldhulladék legegyszerűbb újrahasznosítása a komposztálás. Szerves anyagokat tudunk általa szabályozottan lebontani és új hasznos termék, humusz keletkezik belőle. A komposztálás a legjobb dolog, amit a háztartási és kerti hulladékkal tehetünk. Könnyű folyamat mindenki számára, és kevés időt és energiát igényel. Nem bonyolult, de néhány aranyszabályt mindenképp be kell tartanunk. 

Az akkumulátoros csavarbehajtó az a szerszám, melyet a leggyakrabban használunk egy háztartásban. Szinte mondhatjuk azt, hogy most már a hagyományos csavarhúzókat háttérbe is szorította egyszerű használhatósága és praktikussága miatt. Cikkünk által jobban megismerkedhet ezen eszközökkel, és a megfelelő csavarbehajtó kiválasztásával megkönnyítheti a ház körüli munkáit.

A magasnyomású mosók olyan sokrétű felhasználást tesznek lehetővé, hogy bátran állíthatjuk egy háztartásból sem hiányozhat. Cikkünk ezen eszköz praktikus alkalmazását szeretné bemutatni a ház körüli munkák elvégzéséhez.

2020.09.10 08:00

Az őszi és a tavaszi gyepgondozásnak elengedhetetlen lépése a gyepszellőztetés, hiszen a gyakori csapadék miatt tömött pórusúvá válik a kertünk talaja, így ez által a talaj frissül, fellazul, extra oxigénnel lesz ellátva. De hogyan kell végezni a gyepszellőztetést? Cikkünk leírja a pontos lépéseket, melyeket ajánlott követni a szép egészséges és zöld gyep elérése érdekében.

2020.09.03 08:00

Ha valaki gyönyörű zöld gyepet szeretne nem lepődik meg azon, hogy ehhez nagy mennyiségű vízre van szüksége. Vannak különböző locsolási módok és eszközök, mindenki maga döntse el, hogy számára melyik a legkényelmesebb. Cikkünk az automata öntözőrendszert mutatja be, hiszen ez nem csak a legkényelmesebb módja az öntözésnek, hanem egyben a legvíztakarékosabb megoldás is, mely pár éven belül visszahozhatja a befektetett összeget.

2020.08.27 08:00

Egy jó műhely személyre szabott és praktikus berendezéssel rendelkezik. Átlátható rendezett rendszerben vannak az eszközök és minden kézreáll a műhelytulajdonos számára. Milyen az ideális műhelyberendezés? Mitől jó egy munkapad? Cikkünk segítséget próbál nyújtani abban, hogy a legpraktikusabb berendezési darabokat válasszuk a műhelybe, melyek ezáltal nagymértékben segítik a munkánkat.

Egy műhelyben mindennek kézre kell állnia, mivel átlátható rendszerezéssel tudjuk csak a saját munkánk hatékonyságát segíteni. Cikkünk néhány tippel szolgál a műhelytulajdonosoknak, hogy ne a szerszámok keresgetésével kelljen minden alkalommal kezdeniük a munkát.

2020.08.13 08:00

A permetezés fontos védekezési módszer, ha meg szeretnénk óvni növényeinket, gyümölcsfáinkat a kártevőktől, gombás megbetegedésektől. A permetezéshez különböző típusú eszköz közül választhatunk, cikkünk a megfelelő permetező kiválasztásához nyújt kiigazodást és segítséget.

Kezdő barkácsoló és nem tudja, hogyan kezdjen neki? Bizonytalan, hogy mely szerszámokra lesz biztosan szüksége? Olvassa el cikkünket, mert összeszedtük a barkácsolás legalapvetőbb eszközeit, melyek elengedhetetlenek egy otthoni háztartásban vagy műhelyben.

2020.07.30 08:00

Egy kerttulajdonosnak különböző igényei lehetnek a fűmagot tekintetében, attól függően, hogy milyenek a talaj adottságai, a fény és a csapadék viszonyok, vagy egyszerűen mennyi szabadidő adott a fűnyírás gyakoriságára. Minden igényre van megoldás. A legegyszerűbb az, hogy ezeket az adottságokat megvizsgálva válasszuk ki számunkra a legmegfelelőbb típusú fűmagot. Cikkünk a kiválasztásban segít, bemutatjuk a legnépszerűbb típusokat, jellemzőiket és a gyep ápolásának a legfontosabb mozzanatait.

2020.07.20 08:00

A manapság egyre népszerűbb vertikális, azaz függőleges kertek nem csak gyönyörű esztétikai látványt nyújtanak, de beltérben használva a levegőt természetes úton is tisztítják. A lényege, hogy a növényeket nem vízszintesen, hanem függőleges módon helyezzük el, melynek köszönhetően szűk helyeken, az épületek oldalán vagy akár a nappaliban is kialakítható egy élő, lélegző fal vagy falrész. Cikkünk a kialakításhoz szükséges legfontosabb lépéseket veszi sorra, és bemutat néhány költséghatékony, de látványos megoldást.

2020.07.24 08:00

Manapság egyre népszerűbb a fűkasza, egy nagyobb kerttel rendelkező háztartásban a fűnyíró mellett már sok esetben a fűkaszát is megtaláljuk. De miért ilyen népszerű a fűkasza? Milyen munkákra tudjuk használni? Szeretne Ön is vásárolni, de nem tudja milyen tulajdonságok alapján döntsön? Olvassa el cikkünket és választ kaphat ezen kérdésekre.

2020.07.02 08:00

Akik 3-4 héttel korábban szeretnének friss, saját termesztésű zöldséget, azoknak célszerű beszereznie egy fóliaalagutat vagy egy fóliasátrat. Az üvegházakkal ellentétben a fólia a növények számára felhasználható fény sokkal nagyobb tartományát engedi át, illetve nem elhanyagolható, hogy sokkal kevesebbe is kerül. Ha megfelelő módon óvjuk, akár évekig is használhatjuk. Jelenlegi cikkünk a fóliasátrakkal és fóliaalagutakkal kapcsolatban nyújt részletes információt. Ismerje meg ezen rendszerek előnyeit és telepítésük fontosabb lépésit.

2020.06.24 07:00

A kert gondozását a nyári időszakban se felejtsük el. Azon kívül természetesen, hogy élvezzük a nagy melegben a kertünk általi nyújtott pihenést és a veteményesünkben termett finomságokat, néhány hasznos tennivalót ajánlott ilyenkor is elvégeznünk. Cikkünkben a legfontosabb kerti munkákra térünk ki, melyeket az aktív pihenés jegyében akár a gyerekek, unokák bevonásával is elvégezhetünk.

2020.06.17 07:00

Kertünk öntözése nyáron különösen fontos. Ahhoz, hogy a gyepünk, a virágaink, valamint veteményesünk vagy gyümölcsösünk gyönyörű legyen a folyamatos locsolás elengedhetetlen. Cikkünkben áttekintjük a legnépszerűbb öntözési módokat és megnézzük, hogy a kertünk mely részéhez melyik típust használjuk.

2020.06.10 07:00

A növényvédelem sokak számára egyenlő a különböző méreganyagok kipermetezésével. Ez a tevékenység ettől sokrétűbb, és a legfontosabb, hogy környezetbarát módon is végezhető. Kertünket egy ökológiai rendszerként kell értelmeznünk és ha ez működőképes, szinte nincs is szükség beavatkozásra, mert a megtelepedett kártevőket kordában tudják tartani a hasznos szervezetek. A vegyszerek hatásosak lehetnek ugyan a kártevők és kórokozók ellen, de számtalan hasznos élőlény pusztulását is okozhatják és ellehetetlenítik a kert ökológiai egyensúlyának kialakulását. Cikkünk segítséget próbál nyújtani a megfelelő egyensúly kialakításához. A legfontosabb tényezők fontosságát szeretnénk ismertetni és felhívni a figyelmet a vegyszermentes termesztés fontosságára.

Az ágaprító gépek nagyon hasznosak minden évszakban. Általuk az összeaprított ágakat nem csak kisebb helyen tárolhatjuk, hanem különböző célokra is fel tudjuk aprítás után használni. Hazánkban is egyre elterjedtebbek az aprítékkazánok, melyek fűtőanyag ellátásához nélkülözhetetlen az egységes méretű, jó minőségű faapríték. Sőt, az apríték helyettesítheti a talajtakarást, mulcsozást illetve szerves trágyaként is hasznosítható.
A megfelelő ágaprító kiválasztása során érdemes néhány szempontot figyelembe venni.

A laminált padlók saját kezűleg is könnyedén lerakhatók, ha betartjuk a szabályokat. Jelenlegi cikkünkön keresztül megmutatjuk Önnek, hogy milyen egyszerű a click típusú laminált padló lerakása.

2020.05.18 08:00

A Gardena Smart System az egyetlen rendszer, ami összekapcsolja az intelligens öntözést és a gyepápolást. A kertészkedés szenvedélye végre találkozik az okosrendszerek hatékonyságával. Mindegy, hogy hová megyünk, a Gardena Smart Alkalmazás gondját viseli a kertünknek és a növényeinknek. Segítségével bárhonnan, bármikor elérhetjük kertünket. Intelligensen, egyetlen alkalmazás segítségével tudjuk a kertet vezérelni. Ismerje meg Ön is, a Gardena Smart Systemet, gondozza okosan és kényelmesen a kertjét.

2020.05.11 08:00

A térkő nem csak esztétikus, de funkcionális elemét is alkotja kertünknek, legyen szó teraszról, járdáról vagy esetleg autóbeállóról. Rengeteg típus, sok méretben, színben elérhető, így mindenki saját igényeire, stílusára tudja szabni. Ha van egy kis szabadidőnk mi magunk is megpróbálkozhatunk térkövezéssel. Olvassa el cikkünket, és kövesse lépésről lépésre a folyamatot. Gyönyörködjön akár évtizedekig a saját maga által lerakott térköves felületben.

2020.05.05 08:00

Minden kerttulajdonos szeretne bőven termő zöldséges kertet, de sok esetben a talaj nem megfelelő és évről évre csalódnak. Számos egyéb jó tulajdonsága mellett a magaságyás szuper megoldást kínál rossz talaj vagy akár betonos udvaron való zöldség-növény termesztésre. Cikkünkben megtudhat minden fontos információt a magaságyásról, így akár ha kedvet kap Ön is elkészítheti kertjében. 

2020.04.21 08:58

A jó idő beköszöntével szinte minden családban kedvelt időtöltés az ételek szabadban vagy nyílt lángon való elkészítése. Kezdve a hagyományos nyársalástól a bográcsos főzésen keresztül nagy népszerűségnek örvendenek a tárcsás ételek, valamint manapság már egyre elérhetőbbek a professzionális, minden igényt kielégítő gázos grillsütők is. Jelenlegi cikkünkben ízelítővel szeretnénk szolgálni a szabadtéri sütés-főzés szerelmeseinek és bemutatni a legnépszerűbb eszközöket, melyeket a Lomen Áruházban el is tudnak érni.

2020.04.11 08:00

A tudatos vásárlók, fogyasztók egyik álma: önellátás minél magasabb fokon. Ehhez nyújt segítséget a házi vízellátó rendszer kiépítése, melynek nélkülözhetetlen tartozéka a házi vízmű, azaz a hidrofor. Cikkünkben bemutatjuk ezen rendszer működését, használatát, valamint az élettartamának a meghosszabbítására is adunk tanácsokat.

Az AL-KO több mint 50 éve fejleszt és állít elő innovatív kerti gépeket a legkülönbözőbb igények és területek kielégítésére. Gépeik nemcsak a technika és a funkció terén tükrözik a sokéves hozzáértést, de a dizájnt illetően is magasra tették a mércét. Kikapcsolódni és pihenni egy szép kertben lehet a legjobban, főleg akkor, ha a fű tökéletesen van lenyírva, az ágyások és a növények pedig gondosan ápoltak. Ehhez gyakran elég az ügyes kéz és természetesen a megfelelő eszköz. Merüljön el az AL-KO világában és ismerje meg a magas minőségű termékeket, melyek között bizonyosan meg fogja találni az igényeihez legjobban illő gépet és munkaeszközt.

2020.03.05 10:43

Szerencsére manapság egyre több típusú metszőollóval találkozhatunk a boltok polcain. Vajon Ön tisztában van azzal, hogy melyik pontosan mire való? Cikkünkben bemutatjuk a különböző típusokat és segítséget nyújtunk a megfelelő eszköz kiválasztásához.

2020.03.05 10:37

A ház körül mindenki tökéletes pázsitról álmodik. A gyep megújításról, felülvetésről azonban már a  tavasz beköszöntével gondoskodni kell. Hogy milyen teendőket érdemes ilyenkor elvégezni és, hogy pontosan mikor kell mindezt elkezdeni? Cikkünkben próbálunk minden fontos teendőre kitérni, hogy idén is az Ön gyepe legyen a zöldebb.

2020.03.05 10:28

Ha lassan is, de a hosszú tél után megérkezett a tavasz. A kerttulajdonosok számára megkezdődnek az előkészítő munkák, melyek nagy részét mi magunk is el tudjuk végezni.

2020.02.10 16:30

Az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a robotfűnyírók. De vajon megéri leváltanunk a hagyományos fűnyírónkat? Valóban olyan kényelmes a használatuk mint ahogy ígérik a gyártók? Pontosan hogyan működnek és mit kell figyelembe vennünk vásárlás előtt? Ezekre, és még sok más robotfűnyíróval kapcsolatos kérdésre keressük a választ jelenlegi cikkünkben.

2019.01.24 15:36

A népszerű japán márka 2018. októberétől HiKoki -ra változott

Meglepő lépést tett a Hitachi Vállalat, a japán szerszámgép óriás a népszerű Hitachi márkanevet HiKoki -ra (ejtsd.: hájkoki) változtatta. 

 

A Master hőlégbefúvókról általánosságban

Munkavégzésünk helyétől és jellegétől függően rengeteg olyan helyzet adódhat, amikor már nagyobb teljesítményű hőfejlesztő, avagy fűtőberendezésre lehet szükségünk a                                                                 megfelelő munkakörülmények és munkakörnyezet megteremtésére a hidegebb téli hónapokban. Cikkünkben a megfelelő készülék kiválasztásában szeretnénk segíteni.

Hogyan válasszunk Hőlégbefúvó készüléket?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Husqvarna Magyarország önkéntesen, megelőző jelleggel visszahívja két termékét;
Két GARDENA akkumulátoros fűnyírónál jelentkezhetnek problémák tároláskor.
Fontos részlet, hogy a termékeket javításra és szervízelésre hívják vissza.

Gardena Termékvisszahívás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha ön is vásárolt Nálunk GARDENA fűnyírót mindenképp olvassa el a teljes cikket, melyben minden pontos információt megtudhat!

2019.02.21 10:39

Miért fontos a tavaszi gyepszellőztetés elvégzése kertünkben?

 

Csak tavasszal szükséges elvégeznünk, esetleg egy évben többször is?
Mit érdemes tudnunk róla? Hogyan és mikor végezhetjük?
Ezekre és sok más gyakran feltett kérdésre gyűjtöttük össze a válaszokat cikkünkben.


Gyepszellőztetés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2019.02.26 12:00

Szentkirály Kapálógépek és Rotációs kapák


Több évtizedes múlt, több éves szakértelem és tapasztalat, a legmegbízhatóbb Briggs & Stratton és Honda motorok, országos szervízhálózat és széles körű gépekre szerelhető adapter kínálat.

Szentkirály Rotációs Kapálógépek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

                                                                                          Olvassa el Cikkünket és ismerje meg a magyar gyártó, a Szentkirály Kft. termékeit!

 

2019.09.24 11:00

Ősszegyűjtöttük az őszi gyepápolás három aranyszabályát

A hőmérséklet csökkenésével gyepünk életfolyamata is lelassul. Ahhoz, hogy tavasszal ismét dús, egészséges és zöldellő kertben gyönyörködhessünk elengedhetetlen a megfelelő módon való felkészítése a téli hónapokra.Összegyűjtöttük az őszi gyepápolás három aranyszabályát, miszerint a fűnyírás, a gyepszellőztetés és a trágyázás azok a folyamatok, melyeket semmiképpen se felejtsünk el végrehajtani, még a tél beköszönte előtt.

Ilyen egyszerű lenne? Nézzük sorba, melyiknél mire kell figyelni.

Őszi gyepápolási teendők

Hogyan válasszunk lombfúvót?

Ősszel a lehulló falevelek eltakarítására a leghatékonyabb a lombfúvó/-lombszívó eszköz alkalmazása. A készülék erős levegősugárral gyűjti egy kupacba a lehullott leveleket valamint vannak olyan modellek, melyek egy mozdulattal lombszívóvá alakíthatók, így fel is szívják és bizonyos típusok össze is aprítják az avart. A levegősugár erőssége minden esetben állítható, így a levelek összetakarításán túl sok minden másra is tudjuk használni. Hasznos lehet pl.: a friss porhó eltakarítására vagy a kiszóródott homokot, kavicskat is könnyedén egy kupacba tudunk vele gyűjteni.

Milyen típust válasszunk?

2019.11.13 11:00

A fúráshoz nagyon sokféle eszköz és kiegészítő elérhető, így első körben érdemes végiggondolni, hogy milyen célból és milyen lyukat szeretnénk fúrni.

Puhább fához vagy gipszfalakhoz megfelelőek az akkumulátoros fúrógépek is, de keményebb felületekhez, mint a keményfa, fém használjunk hálózatról működőt. Tégla vagy beton esetén pedig az ütvefúrógépek a javasoltak.

2019.11.06 11:00

A megfelelő csiszolólap kiválasztása

A csiszolópapírok hátoldalán található a számozás, mely megkülönbözteti a csiszolópapírokat finomságuk alapján. A számozás szemcseméretet illetve szemcsesűrűséget jelent, minél magasabb a szám, annál finomabb csiszolófelületet kapunk.

 

2019.10.30 11:00

A vágáshoz ma már számtalan eszköz áll a rendelkezésünkre, amik között a vágandó anyag fajtája, vastagsága vagy a rendelkezésünkre álló idő mennyisége alapján válogathatunk.

2019.12.12 16:05

Ha bizonytalan, hogy mit mivel rögzítsen egy adott felülethez legyen az beton, tégla vagy akár gipszkarton, akkor ezt a cikket Önnek ajánljuk. Megpróbálunk biztos támpontot, segítséget nyújtani a stabil rögzítés technikájához, hogy biztonságosan és szakszerűen legyen minden falon lévő bútor, tárgy az Ön otthonában is.

2019.12.12 16:19

A legtöbb ember szereti a havat, ám amikor az igazán hideg, havas-jeges idő beköszönt, hirtelen rengeteg teendő adódik a ház körül. Önök milyen eszközt használnak a hó és a jég eltakarítására? Biztos, hogy a legmegfelelőbb eszközzel dolgoznak? Cikkünk bemutatja a különböző hóeszközöket és használatukat.

Ha műhellyel rendelkezik biztos Önnek is nagy fejfájást okoz a rengeteg szerszám, barkácseszköz, kisgépek rendezett tárolása. Ebben a cikkünkben néhány ötletet osztunk meg, olyan rendszerezők, tárolók elkészítéséhez melyeket költséghatékony módon maradék anyagokból akár Ön is el tud készíteni. 

2019.12.12 16:23

A gumicsizma a legjobb barátunk az esős napokon, de mi a helyzet télen? Létezik olyan kinti munkához, vadászathoz vagy téli horgászathoz használható gumicsizma melyben komfortosan tudjuk magunkat érezni a hideg ellenére? Cikkünkben bemutatjuk ezeknek a lábbeliknek keletkezését, és a mai legmodernebb anyagból készült típusát.

2020.01.15 09:33

Előbb-utóbb mindenkinél eljön az a pillanat, hogy úgy dönt felfrissíti valamely helyiségének falszínét. A festéshez nem feltétlenül szükséges szakembert hívni, de nem árt ha néhány dologgal tisztában vagyunk mielőtt nekikezdünk a munkának. Cikkünkben minden fontosabb lépést bemutatunk, kezdve az előkészületekkel egészen a festék kiválasztásáig és a megfelelő felviteléig.

2020.01.15 09:42

Ha kreatív módon szeretnénk valamely helyiségünket dekorálni, kiemelni egy falat vagy csak egy falrészt, akkor válasszuk díszítő elemként a tapétát.  Végtelen a kínálat belőle, így biztosan megtaláljuk az ízlésünknek, lakásunknak, pénztárcánknak megfelelő típust. Ha nem szeretnénk szakembert hívni magunk is el tudjuk végezni a munkát, de nem árt előtte tájékozódni, hogy milyen eszközök, alapanyagok szükségesek és hogyan tudjuk a legszebb hatást elérni. Cikkünk segít a megfelelő tapéta kiválasztását követően a szakszerű feltételben.

2020.01.15 09:48

A burkolás nem egyszerű szakképesítés nélkül, de nem lehetetlen. Aki elszánt ezen a téren és kezdő, mindenképpen szánjon a munkára a területtől függően legalább 2-3 napot. Az elkészített burkolatban évekig gyönyörködhetünk és büszkén mutathatjuk, hogy ezt bizony mi készítettük. A munka megkezdése előtt nem árt elméletben eltervezni a folyamatokat és összeszedni, hogy mi lesz szükséges a feladathoz. Cikkünkben kezdő burkolóknak nyújtunk támpontot, és egy lebetonozott felületet veszünk alapul.

2020.02.10 15:27

Egy kerttulajdonosnak szüksége van néhány olyan alapszerszámra, melyekkel a legalapvetőbb kerti feladatokat el tudja végezni. Válasszon minőségi kerti szerszámokat, hogy könnyebb legyen a munka! Cikkünkben a GARDENA kerti szerszámait tekintjük át, bemutatjuk sokoldalúságukat és kombinálhatóságukat.

2020.02.10 16:13

A sövények rendkívül sokoldalúak, védik házunkat a zajtól, portól, kíváncsiskodó tekintetektől, de akár kerítés helyett vagy kültéri térelválasztásra is használhatjuk. Cikkünk segítséget nyújt a megfelelő sövényfajta kiválasztásában és ápolásában.